Vásároljon "Koncert 33" ajándékutalványt 2 és 5.000 Ft értékben! Karácsony
Az utalványok bármelyik "Koncert33" hangversenyre beválthatók.

Sudbin koncertjének műsorismertetője PDF Nyomtatás E-mail

2014. szeptember 18. 19.30 óra – Jevgenyij Szugybin zongoraestje

A koncert műsorismertetője:

Domenico Scarlatti (1685–1757) – Szonáták

d-moll, K. 213 (L. 108), d-moll, K. 141 (L. 422), f-moll, K. 466 (L. 118), G-dúr, K. 455 (L. 209)

„Ne keresd e kompozíciókban a mély szándékot, hanem inkább a művészet szellemes tréfáját, hogy az vezessen rá téged a csembalón való friss, ügyes játékra…” – írta Scarlatti 1738-ban, a portugál királynak ajánlott Essercizi per gravisembalo című művének kísérő szövegében. Az itáliai születésű, és élete nagyobb részében Ibériában, meglehetős elszigeteltségben működő zeneszerző elsősorban csembalóra írt szonátái révén vált híressé, s jelentős hatást gyakorolt a billentyűs zene fejlődésére. Főként a távoli Anglia muzsikusaira volt befolyással, szonátáinak első nyomtatott kiadása is Londonban jelent meg 1738-ban, és számtalan újrakiadást ért meg, egészen az 1790-es évekig. Scarlatti 555 billentyűs kompozíciójának többsége valószínűleg a portugál hercegnő oktatásához szolgált tananyagként, egy-egy meghatározott hangszertechnikai vagy előadói feladatra koncentrálva: trilla, arpeggio, hangközugrások, hangismétlés, skála, kézkeresztezés. Harmóniai gazdagság, rövid, gesztusjellegű, kontrasztáló témák, homofon dallamtípusok, a tonikáról a domináns hangnemre irányuló modulációs terv jellemzi a darabokat, melyekkel a komponista nagymértékben hozzájárult a klasszikus szonátaforma kialakulásához, s utat nyitott a virtuóz, önálló zongoramuzsika felé.

Ludwig van Beethoven (1770–1827) – Hat bagatell, op. 126

1. Andante con moto; 2. Allegro; 3. Andante; 4. Presto; 5. Quasi Allegretto; 6. Presto

Az 181518-ig tartó, lehangolóan zűrzavaros időszakban a befejezett értékes művek száma igen csekély: az op. 102-es csellószonátáktól, A távoli kedveshez dalciklustól és az A-dúr zongoraszonátától (op. 101) eltekintve Beethoven inkább csak alkalmi darabokat komponált. A pereskedés unokaöccse gyámságáért, a kétségek, hogy alkalmas-e a feladat ellátására, az ellenszenv az akkoriban Bécsben írott és ünnepelt zene iránt, sok nemesi származású barátjának elvesztése a zűrzavaros politikai helyzet következtében, a közönséggel való elégedetlenség és egészségének további hanyatlása – 1818-ra gyakorlatilag teljesen megsüketült – zeneszerzői stagnáláshoz vezetett. 1817 őszén kezdett felocsúdni, és 1818 végére befejezte a Hammerklavier szonátát (B-dúr, op. 106), majd belevetette magát a Missa Solemnis komponálásába. Ezekben az években kezdett elterjedni az a rosszindulatú suttogás, hogy Beethoven már „kiírta magát”, „képtelen nagyobb művet alkotni”. A kortársak szerint a dühös komponista erre csak annyit mondott: „Várjatok csak, majd beszéltek még másképp”, és befejezte a Missa Solemnist, megírta három utolsó zongoraszonátáját, a IX. szimfóniát, majd öt vonósnégyest. Az 1823-ban befejezett hatalmas ciklussal, a Diabelli-variációkkal saját zongoraművei és egy egész korszak végére tett ünnepélyesen pontot. Pedig egyre nehezebben és lassabban dolgozott, vázlatok sokasága, a szobájában szanaszét heverő, olvashatatlanul teleírt kottalapok tanúskodtak a megfeszített igyekezetről, a kottafejekkel vívott drámai csatákról. Az utolsó szonáták és a Diabelli-variációk után, 182324-ben született az op. 126-os Hat bagatell, az utolsó darab, melyet Beethoven zongorára írt. A művet Schottnak ajánlotta, a következő szavakkal: „Hat bagatell, vagy rövid szóló zongoradarab, melyek közül néhányat jobban kidolgoztam, és az is lehet, hogy ezek a maguk nemében a legjobbak, amit valaha írtam.” Schott pedig így vélekedett a ciklusról: „A szerény Hat bagatell címmel Beethoven egy fantasztikus darabot ad rajongóinak mindvégig új és eredeti, mint minden műve. A technikailag kevésbé képzett zongoristák különösen hálásak lehetnek, hogy részesülhetnek nagy gondolataiban.” A kompozíciók némelyikének vonósnégyesszerű szerkesztése (szigorú háromszólamúság) az utolsó kvartettek közelségére utal.

Fryderyk Chopin (1810–1849) – Asz-dúr ballada, op. 47

„A leghangosabb taps sem tudta kifejezni e tehetséges muzsikus iránti lelkesedésünket, hiszen új korszakot nyitott, melyben a költői érzés ötvöződik a művészi forma igen szerencsés újításaival” – írta Liszt Chopin egyik párizsi koncertje után. A zene a 19. században ébredt rá, hogy akár festmény és költemény is lehet egyszerre, hogy képes a társművészetek összefoglalására, a köztük lévő határ feloldására. Különösen alkalmasnak mutatkozott erre a jellegzetesen romantikus ballada műfaja, a maga töredezett, csapongó, fordulatokban gazdag zenei építkezésével. Az etűdök és scherzók mellett a balladák voltak Chopin leginkább képzeletdús zenei formái, egész alkotóművészetének tükrei. Charles Rosen szavaival: „az elbeszélés és a líra összeolvasztása… talán Chopin legnagyobb teljesítménye: zenében meg tudta valósítani a romantikus költők és írók egyik legnagyobb vágyát.”

A harmadik, Asz-dúr ballada (op. 47) 1841-ben, George Sand nohant-i otthonában született. Ha voltak boldog időszakok a komponista életében, az 1841-es nohant-i nyár bizonyára közéjük tartozhatott. Sok időt töltött barátokkal, amatőr színjátszásba kezdett, zongorázni tanította Sand lányát, Solange-ot, biliárdozással kísérletezett, szamárháton bejárta a berryi mezőket, és közben fáradhatatlanul komponált. Remekművek sokasága tanúskodik arról, hogy ezúttal nem kínlódott minden egyes ütemmel, ahogy egyébként szokta, hanem rekordsebességgel dolgozott. Az Asz-dúr ballada világosságával, táncos témáival – a lírai kezdőtéma után a táncos elemek kerülnek túlsúlyba – élesen elkülönül három társától, inkább a polonézek világát idézi. A különböző ritmikus textúrák variálása és azok megfeleltetése a nagyobb léptékű harmóniai folyamatoknak, Chopin egyedülálló képességét dicsérik.                                                                

Liszt Ferenc (1811–1886) – Transzcendens etűdök: Harmonies du soir (Esti harmóniák)

1831-ben lépett fel először Párizsban Niccolò Paganini, a kiváló hegedűművész, és ez az élmény rádöbbentette Lisztet saját zongorajátékának hiányosságaira, a magas rendű virtuozitás nélkülözhetetlenségére. Tudatosan kezdte fejleszteni hangszertudását, a zongora kifejezési lehetőségeit szinte határtalanná tágította. A zongorajáték forradalmasításának fontos dokumentumai a Transzcendens etűdök (12 etűd, C-dúrtól b-mollig a kvintkörön haladva), mivel három változatban maradtak fenn (1826, 1837, 1851), s így általuk nyomon követhetjük a zeneszerző zongorázásában és szellemében végbement fejlődést. Az op. 1-es verzió Liszt 15 éves korában keletkezett, eredetileg 48 gyakorlatot ígért, de csak 12 készült el belőlük. A zongoratanításban mai napig használt sorozat még alig több mint Carl Czerny tehetséges tanítványának munkája. A második változatban (12 Nagy etűd) nőttek az etűdök káprázatos hangszertudást igénylő költői programdarabokká, de címeket még nem kaptak, és a végső verzióhoz képest formailag, metrikailag és előadási utasításaik tekintetében is jóval szertelenebbek. Weimari letelepedése után nem sokkal fogott hozzá Liszt a művek alapos átdolgozásához, a korábbi verziókat igyekezett eltüntetni. El akart távolodni a kompozíciók szélsőséges virtuozitásától, ezenkívül szüksége volt rájuk a tanításnál, ezért praktikusabbakká akarta formálni őket. Radikális változások következtek be a zongorakészítésben is, a Bécsből és Berlinből kikerülő súlyosabb mechanikák is az átdolgozást sürgették. A darabok megtartották rögtönzésjellegüket, de a hangzáskép és a szólamvezetés egyszerűsödése révén koncentráltabbakká, egységesebbé váltak. Ez a végleges, Czernynek ajánlott változat kapta meg a Felsőbbrendű nehézségű gyakorlatok címet, és Liszt az egyes etűdöket kettő kivételével is ekkor látta el irodalmi vonatkozású, általában hangulatokat jelölő címekkel. A Desz-dúr Harmonies du soir (Esti harmóniák) harangszerű basszusai, pentaton jellegű dallamossága már az impresszionisták hangját vetíti előre. Színek és illatok villannak fel, a zene költőiségét a széles, érzelemgazdag melódia, az arpeggiós akkordok és a pedállal elért különleges effektusok adják.

Alekszandr Szkrjabin (1872–1915) – V. Fisz- dúr szonáta, op. 53

„Nem igazságot hozok, hanem szabadságot” írta Szkrjabin a jegyzetfüzetébe 1904–1905 körül.          A századforduló egyik legeredetibb és legellentmondásosabb komponistájának jelentőségét és hatását a 20. század zenéjére sokáig nem ismerték fel. Műveinek vizsgálata helyett túl nagy figyelem fordult miszticizmusára (a késői Szkrjabin számára a művészet olyan misztériumot jelentett, melyben a különböző művészeti ágaknak egyfajta esztétikai-misztikus akcióban kellene együttműködniük), kissé zavaros, messianisztikus öntudatról tanúskodó irodalmi-filozófiai feljegyzéseire. Néhány zenekari művet leszámítva főként zongoradarabokat komponált, prelűdök, impromptuk, keringők, poémák, mazurkák sorozatait, etűdöket és tíz szonátát. Kezdetben Chopin és Liszt hatottak művészetére, később harmóniavilága következetes fejlődésen ment keresztül, mely 1908 körül a funkciós tonalitás feladásához vezetett. Ettől kezdve darabjai egyetlen, több hangból álló „hangzáscentrumból” bontakoztak ki, melyet Szkrjabin „misztikus akkordnak” is nevezett. Zongoraműveinek mozgalmassága, szokatlan hangzásbeli gazdagsága, a ritmus szabadabb kezelése és a különleges pedálhasználat mind technikailag, mind zeneileg nagy kihívást jelent az előadó számára. Első három zongoraszonátája még egyértelműen Chopin hatását mutatja, míg az 1908-ban született V. Fisz-dúr szonáta már egytételes. Programját Az extázis költeménye – Szkrjabin ugyanez évben komponált IV. szimfóniája – egy versszakba sűrített idézet-mottója jelzi: „Életre hívlak, ó titokzatos erők, Kik alámerültetek a mélységekbe, sötéten! Ó, alkotó szellem, te, ki féled az életet, Téged bátorítalak!” Szvjatoszlav Richter, a 20. század nagy zongoraművésze így jellemezte a komponistát naplófeljegyzéseiben: „Szkrjabin nem az a zeneszerző, akit mindennapi kenyérként lehet fogyasztani, inkább mámorító likőr, amellyel néhanapján lerészegedik az ember, poétikus kábítószer, törékeny kristály.”                                                Kállay Katalin

 

Bérlet

Reklám képSzabadon összeállíthatja bérleteit a „Koncert 33” hangversenyeiből – 4 hangverseny 20 % kedvezménnyel.
Bővebben: Jegyek, bérletek

A Zongora

Reklám képSzólójegyek vásárolhatók a 2018-as koncertekre, de kapható még néhány bérlet a jakobikoncertinfo@gmail.com e-mail-címen való foglalással is!

Kedvezmény

Reklám képValamennyi Hangszerek világa koncertünket ingyenessé tettük az MVM támogatásával!
Bővebben: Jegyek, bérletek